Tizenhat évvel ezelőtt ez egészen másmilyen volt! Csodaszép, mámoros érzés! A föld felett jártam legalább 20 centivel…De most! Nem tudom, talán öregszem. Ma ez valahogy egészen más. Akkor simogattam a pocakomat, beszéltem hozzá…Áldott állapot volt! Most ezt egyáltalán nem élvezem. Félek! S ez a félelem az idő előrehaladtával egyre nagyobb bennem. Valami baj lesz, tele vagyok aggodalommal. Igen, tudom, az idősödő anyák nehezebben élik meg a várakozást. Ami egy húsz évesnél maga volt a csoda, az egy negyven éves nőnél egészen más érzéseket kelt. Akkor tudtam, hittem benne, hogy itt lesz egészségesen! Akkor, amikor kell. Úgy, ahogy kell!

De most! Félek, nem jön időre! Sőt! Az már egészen biztos, hogy nem időre jön! Pedig annyira szerettem volna, ha…! De nem. Már látom, késik!

Fél tizenkettő és még mindig nincs itthon! Ha egyszer hazaér, isten bizony, meghúzom a kamasz füleit! Tizenhat éves és azt hiszi, neki mindent lehet! Nem gondol az anyjára…aki egész éjjel őt várja!