Titokrajzolatok
(hódolat az igazi Nőnek)

Gyertyalángoktól kígyózó árnyak,
szép ívek indáit rajzolják rád,
sorsvonalakként befutják ruhád,
merő misztikum kibomló aurád.

Égi titokzatosság fonja át,
a jóslatokból tudható jövőd,
titkaid rejtőző szövedékét,
éteri mezítelenségedet,
tekintetednek sejtelmes selymét,
tested minden egyes égő sejtjét,
öledben bizsergő kéj érzetét,
a homlokod mögötti tudatos,
és a tudaton túli világot,
a rabul ejtett most is imádott
volt szerelmek kövült maradékát,
efemer érzelmek ivadékát,
a nyár poklába átfordult tavaszt,
a remélt szerelmes éjszakákat,
a beteljesült csalódásokat.

Őrized a megalkuvásokat,
indulataid tüzes vulkánját,
akit szerettél, akit utáltál,
borostyánkövületként a bántó,
de később kifilézett szavakat,
az öröm gyöngyöző hullámait,
a magába roskadt múlt álmait;
minden kudarcodat, bukásodat,
mi méregként lapul húsod alatt.

Őrized testedben test emlékét,
volt hogy fáztál, volt úgy hogy elégtél,
vajúdtál, megszültél, elvetéltél,
ha kellett tenger szirénje lettél,
vérmes hímfaló fekete özvegy;
voltál, ki hegyre sziklákat görget,
voltál, kit a jöttmentek megtörtek,
kemény voltál, nem tehettek tönkre.

NŐ vagy, NŐ is maradsz mindörökre.

  
  Fellegvásár
        van ma a réten,
                van ma a réten.

  Bárány felhők:
        polcon az égben,
                polcon az égben.

  Kaphatsz felhőt,
        mert kicsi vagy még,
                mert kicsi vagy még,

  Játssz csak vélük,
        mind bodorodjék,
                mind bodorodjék!

Felborult világ, a néma süketel a vaknak.
Analfabéták írnak könyvet,az ateista papnak.
STOP táblát figyelmen kívül hagyva az élet,
Immáron kettesével ugrálnak előre az évek.
A megfagyott Nap mesél nekem ilyenekről,
Hisz új élet érkezett, a lakatlan szigetekről.
Ragyogó világos éjen és sötétlő nappal,
Kezdhetem életem, megkopott, régi lappal.
A sors végleg eljátszotta az összes új paklit,
S meghagyta nekem, mit szívhatok, az élet-spanglit.
A mentős gyilkol, tűzoltós gyújtogat.
S a rendőr újabb bűnökre bujtogat.
Megváltozott valami, már semmi sem a régi,
Minden ember, életét lelki fogyatékosként éli.
A hóhér már nem öl... Ő menti meg az életed.
Vérveszteségnél, a vámpír pótolja a véredet.
Életed csak álom-világban tengeted,
Viszont alvás alatti álmod elveszett.
Árnyékod után mész, a levegő vesz Téged.
Jéghideg tűz, mi a vad szerelemben éget.
Hajad hullajtja tested, nem Te hajadat,
Ha keresed, még jobban elhagyod magadat.
Füstmentes cigaretta, antialkoholisták részegen...
Meghalt tán az élet? - kérdem magamtól félszegen.
Szervezeted lebontja lelkedet,
Elméd felemészti erős testedet.
Válaszokra kérdés, tettek gondolkodás nélkül,
S mikor meghalok, majd ez a pár sor marad emlékül...